Reménysugaras élménytábor Sárospatakon

Amikor egy családban huzamos beteg valaki, ráadásul az egy gyerek és daganatos megbetegedésben szenved, szorongatott helyzetében a család először a nyaralásról mond le. Pedig tudják, tudjuk, hogy a beteg életében nagyon is fontos lenne, hogy a terápiás kezeléseket kiegészítse egy a gyerekek lelkéhez főként közel álló, játékos kikapcsolódás, és feledni tudja a betegség elleni küzdelem traumáit.
A Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programjának céljai között szerepel az is, hogy lehetővé tegye a megpróbáltatásoknak kitett családok számára a vakációzást. Június 27- július 3 között Sárospatakon került megrendezésre, közösen a sátoraljaújhelyi Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvánnyal, az országos ismertségű Tündértánc Élménytábor, melyre a nyilvántartott szatmári családok is meghívást kaptak. Több mint 90 gyereknek és szüleiknek lehetősége nyílt a játékra és a pihenésre egyaránt, barátságok szövődtek, illetve a szülők egymástól hasznos tapasztalatokat gyűjhettek.  Minden napra jutott valami érdekes, interaktív tevékenység: sólyomröptetés, íjazás, rally-cross, kerékpárakrobatika, középkori harctechnikák, bobozás a kalandparkban, valódi zenebohóckodás, tűzoltó- és csendőrségi bemutató, tűzzsonglőrködés, folyamatos strandolás a tábor medencéjében, kézműves foglalkozások és családi ügyességi vetélkedők.
Bár csak egy hétig tartott, mégis a szervezők remélik, hogy sikerült feledtetni a gondokat, és mindenki önfeledten örülhetett a boldog perceknek. Ezt igazolja az, hogy mindenki arcáról leolvasható volt a kacaj és az elégedettség.
A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a nagylelkű támogató cégek vezetőinek: Keserű István, Hutton Richard, Fehér Zoltán, Bodea Gheorghe, Burian Camil, Zaha Sándor, Szerviczki Ákos uraknak és minden, jövedelemadójának 2%-át felajánló személynek, akik életben tartják a Reménysugár-eszmét; nélkülük ez a tábor nem vagy csak szerényebb formában jöhetett volna létre.
Koczinger Tibor
Tunder Tanc Tabor00001
Tunder Tanc Tabor00002
Tunder Tanc Tabor00003
Tunder Tanc Tabor00003
Tunder Tanc Tabor00005
Tunder Tanc Tabor00006
Tunder Tanc Tabor00006
Tunder Tanc Tabor00007
Tunder Tanc Tabor00008
Tunder Tanc Tabor00009
Tunder Tanc Tabor00010
Tunder Tanc Tabor00011
Tunder Tanc Tabor00012
Tunder Tanc Tabor00013
Tunder Tanc Tabor00014
Tunder Tanc Tabor00015
Tunder Tanc Tabor00016
Tunder Tanc Tabor00017
Tunder Tanc Tabor00018
Tunder Tanc Tabor00019
Tunder Tanc Tabor00020
Tunder Tanc Tabor00020
Tunder Tanc Tabor00022
Tunder Tanc Tabor00021
Tunder Tanc Tabor00024
Tunder Tanc Tabor00025
Tunder Tanc Tabor00026
Tunder Tanc Tabor00027
Tunder Tanc Tabor00028
Tunder Tanc Tabor00029
Tunder Tanc Tabor00030
Tunder Tanc Tabor00032
Tunder Tanc Tabor00033
Tunder Tanc Tabor00034

Elérhetőség

Hans Lindner Alapítvány
Reménysugár program
Str. Ceahlaului nr. 38
Szatmárnémeti
Cod postal 440043
Romania
Tel.:0261- 715136
Fax.:0261- 715136
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.