S.O.S.: rákbeteg gyerekek

A Reménysugár program 9 éve működik, különös hangsúlyt fektetve a pszicho-szociális problémákra és a Szatmár megyei rákbeteg gyerekek életminőségének javítására.

sos

Áprilisban a Reménysugár csapata részt vett Bukarestben az “Aktualitások a Gyermekonkológiában” Országos Konferencián, ahol azokat a problémákat tárták fel,melyekkel mind a gyermekonkológusok mind a rákbeteg gyerekek küzdenek Romániában. Ugyanakkor megfogalmazódtak azok a prioritások, melyekkel összehangoltan javíthatók és megoldást nyerhetnek a romániai egészségügyi rendszer hiányosságai.

A konferencián való részvétel után a Reménysugár csapata lendületesen nekilátott az országos összefogásban történő feladatok megvalósításához, és ezen belül elsődleges feladatának tekintette egy mihamarabbi kerekasztal találkozó megszervezését Szatmárnémetiben is az említett témában. Május 17-én 11 szatmári orvos (gyermekorvos, neonatológus, gyermekpszichológus, labororvosok és családorvosok) jött el erre az első találkozóra.
A beszélgetések olyan témákat érintettek, mint a betegség korai felismerésének fontossága, valamint az orvosok különböző szakterületeken való  továbbképzése, különösen a gyermekonkológia terén. Másrészt számba vették és helyi megoldásokat kerestek a többi, a bukaresti konferencián azonosított problémák megoldásának életbe ültetése tekintetében is .

A Reménysugár csapat úgy gondolja, hogy az ilyen találkozókon kívül az is nagyon fontos, hogy a Szatmárnémetiben tevékenykedő szakorvosok állandó kapcsolatot tartsanak fenn és hatékonyan együttműködjenek az ország egyetemi központjainak klinikáival, ugyanakkor folyamatosan frissítsék tudásukat a korai és helyes diagnózist illetően.

A szervezők nyitottak arra, hogy a jövőben támogassák az orvosok szakmai továbbképzését a gyermekonkológiai gyógyászat területén. A Hans Lindner Alapítvány várja azoknak a Szatmár megyei szakorvosoknak a jelentkezését, akik értesülni szeretnének a gyermekonkológiai gyógyászattal kapcsolatos aktuális információkról.

Továbbra is várjuk azokat a személyeket, akik szívesen részt vennének a Reménysugár csapat munkájában.

Az ezzel kapcsolatos információkért tekintse meg honlapunkat: www.fundatiahanslindner.ro vagy a 0731-008168.

Elérhetőség

Hans Lindner Alapítvány
Reménysugár program
Str. Ceahlaului nr. 38
Szatmárnémeti
Cod postal 440043
Romania
Tel.:0261- 715136
Fax.:0261- 715136
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.